Mostanában nem jön össze semmi. Úgy érzem valaki figyel onnan fentről és mindig ki akar baszni velem. Talán soha nem éreztem magam még ennyire egyedül és magányosan. A héten olyan lelki fájdalmak értek amiken azt hittem már túl vagyok, de rá kellett jönnöm hogy cseppet sem így van. Minden itt van bennem és mélyen lapul amíg be nem kattan valami és rám törnek. Anyám előszeretettel bökdös, és szerinte azon kívül hogy tanulom kell nem sok problémám lehet hiszen még gyerek vagyok. A gyerekeknek nem lehetnek problémáik. 17 évesen még semmi problémám nem lehet. Nem is ismer, nem tudja miken megyek keresztül, nem is beszélünk egymással vagy ha igen akkor az is csak azért van mert veszekszünk. Én már annyira belefáradtam ebbe az egészbe. Elszeretnék menni innen messzire ahol nyugalmam lehet. Már haza járni is utálok. Mikor lesz végre olyan nap amikor nem tör rám a sírás? Amikor nem lesz gyomorgörcsöm? Amikor nem akarok gyógyszert bevenni vagy megvágni magam? MIKOR?! Mikor érezhetem végre azt hogy szeret valaki és fontos vagyok valakinek? Végre mikor mondhatom azt hogy boldog vagyok? Jelenleg nem érzek semmit, semmi boldogságot és fájdalmat csak vagyok. Vagyok a nagy semmiben teljesen egyedül. Ja igen..mikor lesz végre egy boldog bejegyzésem?

Szoktatom a szívemet a csendhez. Szoktatom magamat a hiányodhoz. Szoktatom az agyam hogy ne gondoljak rád. Nem is tudom mit írjak. Megtörtem. De ne hidd hogy nem vagy fontos nekem. Az vagy nagyon is, csak én nem vagyok neked. Csak egyszer gondolnál bele mit meg nem tennék érted, ha kell a lelkemet is oda adnám érted..illetve már csak azokat az aprócska részeket amik megmaradtak belőle. Nem keres. Nem vagyok neki fontos. Nem számítok. Miért is számítanék pont én bárkinek is? Azt mondta keres majd, hogy találkozunk, hogy nem felejt el. Elfelejtett. Miért felejtenek el mindig az emberek? Miért nem tudok nyomot hagyni senkiben? Biztos pótol mással, könnyen pótolható vagyok. És végülis rá kell jönnöm tényleg, hogy már nincsenek tündérmesék. Ritka megtalálni a párodat a mai világban, sőt kilátástalan.. Körbe nézek és hányom kell az emberektől. Körbe nézek és ribancokat álszenteket, hazugokat látok. Tényleg ide kellett születnem? Szerintem rossz helyre tette le a gólya a seggem. Kezdek felépíteni egy falat magam köré, kezdem elnyomni az érzéseimet kisebb nagyobb fájdalmakkal és úgy érzem talán végre sikerrel járhatok. Abban viszont teljesen biztos vagyok hogy Ő képes lesz lebontani mindent amit felépítek. Már csak a jelenléte is elég ahhoz hogy elvesszen az eszem. Nem vagyok elég erős, nem tudok nemet mondani Neki. Legutóbb is amikor megláttam aminek lassan már 3 hete elég volt egy aranyos mosoly, egy kéz nyújtás felém és én máris oda mentem hozzá..szükségem volt az ölelésére, a hangjára, a csókjára. Hmm..3 hét, ha bele gondolok ez alatt én ön pusztítottam magamat, ő meg talán le sem szart. Bár múlthéten beszéltünk, de annak lassan már egy hete. És látjátok? Ennyit megint arról hogy leszoktatom magam róla. Megígérem magamnak hogy próbálkozok..

Ennyit arról hogy én eltervezek bármit is. Mindig eltervezek mindent aztán igazából soha nem jön össze semmi. Vagy azért mert kaksizok az egészre, vagy szimplán azért mert egy világi balfasz vagyok. Amikor megcsináltam ezt az egészet nagyon elterveztem hogy majd mindig jövök és leírom mi van a világomban de rá kéne jönnöm nem nekem való a blogírás. Mindegy, itt vagyok és őszintén bevallom rohadtul pocsékul érzem magam. A meggyes teám amit pedig szürcsölgetek túl savanyú lett. Lehet leöntöm a lefolyóba és végig nézem ahogy ez a piros folyadék szép lassan eltűnik. Egyébként ha már az érzéseimről akartam írni rájöttem hogy mindent meg tudok fogalmazni egy szóval; üresség. Igen az ürességen és a fejfájáson kívül nem igazán érzek mást. Azt hittem erős vagyok de valójában pont hogy nem..tegnap este mikor éjfél körül már teljesen kómásan ültem a laptopom előtt és drága B.-vel beszélgettem aki az egyik legjobb fiúbarátom, (amúgy tudni illik több fiú barátom van mint lány..) képembe nyomta a tényt hogy ne álmodozzak ennek nincs jövője G.-vel. Tudom, igaza van és nehéz elfogadom mert rohadtul fáj mikor rájössz senkinek sem vagy fontos. Én elhittem hogy neki igen de tudom hogy nem.. Egyszerűen mikor összefutunk valahol az agyamat elönti a köd a szívem meg átveszi az irányítást és igazából nem érdekel olyankor semmi. Úgy képzelem el magam olyankor mint egy kölyök kutya aki csodálja a gazdáját és hűséges követője. De azért amikor hajnali kettőkor eljött értem kocsival, felkelt miattam mert picit sok alkoholt ittam és sírva hívtam fel hogy szarul vagyok haza vitt. Egy kérdése volt az pedig az hogy "hol vagy?". És amúgy igen rohadtul nem vagyok büszke arra hogy iszok de mit tehetek ha ez az egyetlen jó dolog az életemben? Lehet ez csak valami kamasz kori depressziós állapot.. Mindegy ez egy másik téma. Szóval máskor is bizonyította annak a jelét hogy számítok neki mikor két hete fitogtattam az erőmet és belevágtam az öklömet a falba, amúgy még ott a vérfolt és ha ránézek picit szégyenlem magam.. igazából még most is látszik a kezemen hiszen nem picit lett sebes ő pedig mikor meglátta lecseszett hogy hülye vagyok majd bekente krémmel és megpuszilta. Nem írogatom tovább a dolgokat hiszen akkor végtelen hosszú bejegyzést kéne írnom meg csak agyalnék a dolgokon. Tény ami tény hogy nem vagyok fontos neki, nem úgy..lehet sehogy. Már hozzászokhatnék.

Hol is kezdjem.. a kezdetek mindig nehezek, és igazából magam sem gondoltam volna hogy vissza térek valahai is a blog világába. Talán a nevemből már tudjátok ki vagyok, de az is lehet a mélységes homályba veszett az egész. Ha őszinte akarok lenni, és miért ne lennék akkor nem is bánom ha elveszett, érdemtelen volt. Rengeteg minden változott azóta mióta se kép se hang nélkül lezártam az előző blogomat és hagytam az egészet. Megváltoztam én is, de hogy melyik irányba azt nem igazán tudom..talán csak egy picit magamba fordultam és olyan dolgokat tettem magammal amiket nem kellett volna. Lehet egy picit depressziós is lettem és lehet hogy már nem lennék ha nem lennének mellettem azok az emberek akik elfogadnak ahogy vagyok. Noha ha talán van 1-2 ilyen ember az életemben. Ők a lelki támaszaim, de valójában nagyon egyedül érzem magam. Fájdalommal kelni és lefeküdni nem épp a legkellemesebb nem igaz? A pillanat miután felébredsz és elkezd feszíteni benned egy érzés ami a nap végégig hűségesen végig kísér. Kicsit lekanyarodtam az ösvényről, de nem is terveztem nyitóbeszédet mondani mert az egy nagy hülyeség. Zajlik az életem, és nem csak a tumbliban tudom kiélni, írnom kell. Ha tehetném ide zúdítanék egy novellát, estig írnám a bennem tomboló érzéseket. Nyomják egymást. Túl sok van, túl sok fáj. Minden majd a maga idején..ma már úgy sincs erőm semmihez.

És igen ma van Valentin nap is..ehhez igazából nem túl sok dolgot tennék hozzá..nem dühöngök mert nekem nem adatik meg az igaz boldogság de azért picit basszák meg. Első exem is Valentin volt, ő is bassza meg. Nyomorék kis köcsög volt dehát az emberek többsége képviseli ezeket az értékeket nem? Szóval igen..holnap beszámolok életem legjobb és legrosszabb Valentin napjáról ami ma hajnalban volt, és ezt a képet azért még hozzá tenném a dolgokhoz.